RÓLAM

Coacholom, Domina Imre vagyok. Coach, közgazdász, menedzser.

A ranglétrát végig járva az elmúlt 22 év munkám alatt a kezdő kollégából egy 300 fős cég ügyvezetője lettem. Voltam beosztott és voltam főnök. És voltam vezetők főnöke.

A Magyar Coaching Pszichológiai Egyesületnél végeztem coachként és azóta változott a szemléletmódom is. Először komolyan elkezdett érdekelni az ember a munka és a pozíció mögött. Lassan az utasító főnökből, támogató vezető lettem.

Ma is támogatok, bár már nem egy szervezeten belül, hanem több szervezetben és sok magánembernek.

Domina Imre

Odafigyelés

Őszinteség

Kommunikáció

Proaktivitás

Hogy mit teszünk, azt mi döntjük el.
De milyen lehetőségek közül választhatunk? 
Ebben segít a coach.
Hívj, írj, találkozzunk és beszéljük át miben lehetek a segítségedre!
Jelentkezz be hozzám!

BLOG

  • READ MORE
    Nem a munka, hanem az ember a fontos
    2018.08.09.
    E tétel mellett elrobogtak az ügyvezetők és elrobogott a világ is, de miért történhetett ez? Amikor elkezdtem dolgozni 1997-ben még faxokat és telexeket küldözgettünk, épphogy csak volt mobiltelefon. Ma már az e-mail is elavult. Felgyorsult a világ és rengeteg a feladat és irdatlan mennyiségű információ, hatás ér minket naponta. Olyan elvárások keletkeztek, amikkel magunktól sokszor nem tudtunk mit kezdeni és gyakran át is hárítjuk a felelősséget. Mondok erre egy példát, van az az embertípus, aki éjjel sokkal aktívabb, reggel viszont nehezebben kel fel. És van az, aki korán fekszik, korán kel. Ha ezeket nem vesszük figyelembe egy munka vagy magánéleti viszonyban, akkor előfordulhat, hogy "bagoly" típusként este küld valaki egy e-mailt és azonnali választ vár rá. Vagy érkezik egy üzenet és az azonnal továbbításra kerül néhány kollégának "for your kindly infomration/for your information" felhívással. Vagyis leadásra kerül egy információ, de senki nem tudja, hogy feladat vagy csak el kell olvasni. Az ilyen helyzetekből komoly konfliktusok adódhathak, amiket csak kommunikációval oldhatunk fel. Ugyanis ha nem ismerjük egymást, nem tudjuk, mi a másik preferenciája.      
  • READ MORE
    Hogyan lehetek komfortos a munkahelyi környezetemben?
    2018.08.03.
    Egy idő után sokan azt vehetik észre, hogy háttérbe szorítják saját magukat és csak a munka, csak a feladat lesz a fontos. Ekkor elkezdünk előtérbe jönni. Persze ennek is vannak hátulütői: a környezet egoistának bélyegezhet, de ez egy folyamat, ami lecseng és az ember egy idő után megtalálja azt a helyzetet, amiben komfortosan érzi magát. A legjobb az, amikor a határainkon vagyunk, ezeket ki is toljuk, de nem gyilkoljuk meg sem a munkánkat, sem önmagunkat. Onnantól kezdve, hogy megtapasztaljuk, nekünk mi jó, bejön egy olyan fogalom az életünkbe, amit empátiának hívnak. Elkezdünk arra figyelni, hogy a többi kollégánknak, hogy eshetnek dolgok. Nagyon sokan negatívnak állítják be a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet. Természetes, hogy a fizetés fontos dolog, hiszen ezért dolgozunk. Ha valaki azonban olyan munkakörnyezetben van, ahol azt mondják neki nap mint nap, hogy “én annyira örülök, hogy itt dolgozol, nagyon jól végzed a munkádat, köszönöm, hogy itt vagy”, ez egy olyan erős elköteleződést ad, olyan lojalitást épít ki az emberekben, hogy később nagyon nehéz lesz elcsábítani ezeket a kollégákat.
  • READ MORE
    Hogy lett belőlem végül coach?
    2018.07.25.
    27 évesen már felső vezető, ügyvezető igazgató voltam egy cégnél. A legtöbb ember életében egy ilyen kinevezés nagyon nagy dolog. Számomra is az volt, nagyon örültem neki. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent, próbáltam a munkámat ugyanúgy végezni és azt vettem észre, hogy mindenki hozzám fordul kérdésekkel és ez elkezdett frusztrálni. Úgy éreztem, hogy nekem mindent a legjobban kell tudnom, hiszen azért vagyok ügyvezető igazgató, mert én ismerem a folyamatokat, ismerem a termékeinket, és ezen a vonalon próbáltam meg fejleszteni saját magamat, autodidakta módon. Éjjel-nappal igyekeztem “megtanulni” a termékeket, a belső folyamatokat, mert az az érzés kerített hatalmába, hogy az ügyvezető igazgató mindent tud. Ez nagyon nehéz volt, ebbe bele lehet rokkani és bele is fáradnak az emberek, kiégnek. Szerencsére velem nem ez történt, mert 2007-ben megtalált egy másik, 300 fős cég, ami egy óriási falat lett az életemben, de próbáltam a korábbiak szerint továbbvinni. Megtanultam mit csinálunk és hogyan, és az lebegett előttem, hogy én legyek a legjobb. Aztán szépen lassan kezdtem rájönni, hogy ez nem működik. Egyre több olyan tapasztalat ért engem, hogy nem biztos, hogy jó, ha én vagyok a legokosabb, az sem biztos, hogy én vagyok a legokosabb. Sőt az sem biztos, hogy egyáltalán okos vagyok és nem is biztos, hogy okosnak kell lennem. Ma már egy vezetőnek nem az az alapvető feladata, hogy ő tudja a legjobban a dolgokat. Az a fontos, hogy magunk köré gyűjtsük a legjobb embereket, akik a saját területükön a legjobbak. Ezek után hallottam róla, hogy coaching tanfolyam indul, nem akartam coach lenni, inkább egy coach szemléletű vezető akartam lenni. Belevágtam az iskolába és nagyon élveztem minden percét. Sokat tanultam a társaimtól és a vezetőmtől a különböző gyakorlatokon keresztül. Elkezdtem elemezni magam és vizsgálni, hogy csinálom a dolgokat, elkezdtem vitatkozni a hallott és tanult dolgokkal. Rájöttem, hogy az a vezető, aki én a cégnél vagyok, nem is én vagyok. Ez egy felvett minta, ez egy felvett viselkedés, ezt láttam az elődeimtől, a nagy öregektől, hogy ez a célravezető stílus. Szép lassan elkezdtem használni a tanultakat cégen belül, elindult egy szervezetfejlesztés is, ahol mindenki a saját ütemében tudott fejlődni.  
  • READ MORE
    Egy rossz döntést hozni sokkal jobb, mint nem dönteni
    2018.07.16.
    Sokszor nem merünk kommunikálni, mert félünk, hogy konfliktus helyzet adódik vagy hogy megbántjuk a másikat. Ahogy a munkahelyünkön viselkedünk, az egy tükör arra, ahogy otthon működünk. Például, ha valaki a magánéletében elnyomott, akkor a legtöbbször a munkahelyén kompezálja a helyzetét és zsarnoki viselkedést tanusíthat. A folyamat fordítva is igaz: ha egy embert a munkahelyén olyan hatások érik, hogy minden nap több fontos döntést kell meghoznia, akkor otthon döntésképtelenné válhat. Ez nem rossz, csak ezt a társunknak is meg kell értenie, ki kell kommunikálnunk, el kell mondanunk neki, miszerint nem azért nem tudunk dönteni, mert ilyen emberek vagyunk, hanem a 8-10 órás döntéshozatal leterhelő. Ugyanakkor természetesen nem lehet folyamatosan a párunkra hárítani, hogy mindig ő hozzon döntéseket. A magánéletnek és a munkahelyi létnek valamilyen egyensúlyba kell kerülnie. Az tud segíteni, ha elkezdünk bízni a kollégáinkban és lehetővé tesszük számukra, hogy szabadabban létezzenek és saját döntéseket hozzanak és élvezzék ennek a lehetőségét.